A honatyákat bírálta, a lakosságot népszavazásra buzdította tegnap Băsescu
2007. április 23. 10:55, utolsó frissítés: 10:55
Azok parlamenti tagok, akik megszavazták az államfő felfüggesztését, nem kaptak erre felhatalmazást a néptől, figyelmen kívül hagyták választóik érdekeit - ezt a gondolatot fejtette ki Traian Băsescu vasárnap Bukarestben a támogatására összegyűlt több ezer ember előtt.
A szombati brassói utcai megmozdulás után vasárnap több ezer (a tájékoztatási eszközök híradásai szerint legalább öt-hatezer) ember gyűlt össze a fővárosban a parlament székháza előtti nagy téren, hogy szolidaritást vállaljon a hét közepén tisztségéből felfüggesztett Băsescuval. A délután kezdődött, koncerttel fűszerezett tüntetésre Băsescu este érkezett, majd ovációk kíséretében felment a színpadra.
Beszédében kifejtette: a törvényhozó testületnek az a 322 tagja, aki megszavazta államelnöki tisztségéből való felfüggesztését, figyelmen kívül hagyta a választók millióinak akaratát. Ők nem kaptak semmiféle felhatalmazást erre - hangoztatta, némi "mentséget" is találva az említett honatyák egy része számára. Sokan csupán pártfegyelemből, "főnökeik" utasítására cselekedtek - hangoztatta a szónok.
Beszédének alapgondolata az volt: akik a mai politikai életet uralják, pusztán az átmeneti korszakban kialakult politikai rendszert, vagyis az oligarcháknak és a gazdasági érdekcsoportoknak kedvező államberendezkedést akarják megőrizni. Băsescu hitet tett egy olyan demokratikus és modern jogállam mellett, amely a nép boldogulását tartja szem előtt.
Ennek szellemében sorolta fel saját érdemeit, azt, hogy mi mindenre törekedett elnöki mandátuma idején az oktatás hatékonyabbá tételéért, az egészségügy korszerűsítéséért, a kommunizmus bűneinek elítéléséért, a Ceauşescu-rendszer titkosszolgálata, a Securitate dossziéinak feltárásáért, a kormány hibáinak felfedéséért.
Mivel a parlamenti döntés még nem jelenti az elnök automatikus leváltását, hanem erről népszavazáson kell döntenie a lakosságnak, Băsescu felszólította a téren tüntető híveit és az ország szavazópolgárait: járuljanak az urnák elé, és szavazzanak lelkiismeretük szerint. Az alkotmány értelmében az államfő parlament általi felfüggesztésétől számított 30 napon belül meg kell rendezni a népszavazást. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak