Markó: a romániai magyarságnak a parlamenti köztársaság a megfelelő
2007. április 24. 17:16, utolsó frissítés: 17:17
„A román politikumnak álprioritásai vannak, miközben az ország valós problémái, mint az integráció, a hatékony uniós forrásfelhasználás és az életszínvonal javítása a háttérbe szorultak” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök mai sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt napokban szervezett, az államelnököt támogató tüntetéseken alacsony volt a részvétel.
A népszavazást megelőző esetleges kampányt illetően a szövetségi elnök úgy vélte: az is elképzelhető, hogy a parlamenti pártok megszabott időt kapnak a közszolgálati médiában,
és ezt az RMDSZ-nek is ki kell használnia.
Rámutatott, azt javasolja majd az RMDSZ tisztségviselőinek, hogy „mindenképpen használjuk ki ezt a lehetőséget, de nem arra, hogy egy személy ellen vagy mellett kampányoljunk, hanem arra, hogy mondjuk el egyértelműen a véleményünket a romániai politikai berendezkedésről, arról, hogy a magyarság milyen típusú demokráciát akar”.
Leszögezte, az általa vezetett szövetségnek az a határozott álláspontja, hogy
az erdélyi magyarságnak a parlamenti köztársaság,
a parlamenti demokrácia a megfelelő. Markó Béla úgy látja, az egyszemélyes hatalomkoncentráció nemcsak azért nem jó, mert az 1989 előtti időszakra emlékeztet, hanem azért is, mert az egyszínűvé teszi az országot, egy ilyen típusú döntéshozatalban nincsenek jelen például a kisebbségi közösségek.
„A magyarságnak tehát fokozottan az az érdeke, hogy a parlamenti köztársaság mellett tegyük le a voksunkat. Azt gondolom, hogy nekünk ezekről a dolgokról kell beszélnünk a kampányban, és azt kell megmagyaráznunk a magyar közösségnek, hogy félretéve az ellenszenveket és a rokonszenveket, félretéve azt, tetszik-e az államfő személye, avagy nem, ki-ki arra gondoljon, hogy a személyek jönnek és mennek, az intézmények pedig maradnak” – szögezte le.
Markó Béla arról is tájékoztatott, hogy szerdán összeül a Szövetség Állandó Tanácsa, ahol eldöntik majd, hogy mit üzen az RMDSZ a választóknak.
A szövetségi elnök szerint a kampánynak arról is kell szólnia,
miként módosítsák a törvényeket annak érdekében, hogy tisztázni lehessen az állami intézmények közötti viszonyt, de nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy akár az alkotmány módosítása is téma lesz a következő időszakban. „A jelenlegi alkotmány eléggé különválasztja a parlament, az államfő és a kormány hatásköreit, de abban az esetben, ha valamelyik intézménynek (ez esetben az Államelnöki Hivatalnak) az az érdeke, hogy bővítse hatásköreit, akkor ez az alkotmány ezt megengedi, nem ír elő szankciókat. Rosszhiszemű értelmezés esetén van gond tehát az alkotmánnyal” – mutatott rá.
Markó Béla szerint semmilyen akadálya nincs annak, hogy egy sikertelen referendum esetén - amennyiben a parlament úgy dönt - újabb népszavazást írjanak ki. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak