18 millió euróba kerül a referendum
2007. április 26. 12:02, utolsó frissítés: 17:09
60 millió lejbe, azaz közel 18 millió euróba kerül a május 19-ei, a felfüggesztett államfő menesztése kapcsán kiírt népszavazás. Ezt az összeget tegnapi ülésén utalta ki a kormány.
Kormányrendelet rendelkezik továbbá a referendum lebonyolításáról is. Mint kiderül, ebből a pénzből összesen 18 millió szavazócédulát nyomtatnak ki, ebből rendezik be a szavazóközpontokat, s ebből a keretből fizetik azokat, akik a népszavazás megfelelő lebonyolításában segédkeznek. Ők fejenként napi 50 lejt fognak keresni, egy héten át. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak