Román vájárokat alkalmaznak Szlovákiában
2007. május 02. 16:32, utolsó frissítés: 16:32
260 év telt el azóta, hogy Mária Terézia osztrák császárnő szlovák telepeseket küldött Erdélybe. Legtöbbjük Bihar megyébe telepedett le, majd bányászként dolgozott. Fordult a kocka, két hete a Hornonitrianske Prievidza szlovák bányászati vállalat alkalmazottaiként román vájárok hozzák a lignitet a felszínre.
Ioan Andriţoiu egyike azoknak a bányászoknak, akiket a szlovák vállalat alkalmazott. Elmondta, örül, hogy továbbra is szakmájában dolgozhat. Tibor Svarc, a humán-erőforrás osztálynak vezetője elmagyarázta, miért foglalkozta a vállalat román munkaerőt:
A kilencvenes évek elején Szlovákiában elfogadtak egy törvényt, amely szerint 21 év alatti fiatalok nem dolgozhatnak bányában. A szakközépiskolák padjaiból sem kerül ki utánpótlás, az idősebb bányászgeneráció pedig idővel nyugdíjba vonult, vagy szakmát váltott, így kénytelenek voltak máshol keresni munkaerőt. A román vájárok alkalmazásának ötlete a szlovák cég egyik alkalmazottjától érkezett, aki pár évig egy romániai bányában dolgozott.
Svarc elmondta, örülnek, hogy tapasztalt szakmabelieket foglalkoztathatnak, annál inkább, mivel Románia EU-tagállammá válása óta a munkavállalási engedély sem probléma. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak