Boc 15 ezer fős Băsescu-párti tüntetést remél Kolozsvárra
2007. május 02. 16:35, utolsó frissítés: 16:35
Négy nagyvárosban szervez a felfüggesztett államfő támogatására tüntetéseket a Demokrata Párt. A PD egyik fontos végvárának számító Konstancán május 5-én szervez nagygyűlést, Kolozsváron 9-én, Krajován 12-én lesz tüntetés. A kampány utolsó tömegrendezvénye Iaşi-ban lesz május 13-án. A kolozsvári helyszín a Béke (Lucian Blaga) tér.
A kolozsvári polgármester, Emil Boc eközben engedélyt adott a tüntetés megszervezésére. Boc – aki egyben a PD elnöke –reméli, hogy 15 ezernél több résztvevője lesz a tüntetésnek. „A kolozsváriak polgári szellemére számítunk, arra, hogy május 19. után nem akarják, hogy jogaikat továbbra is felfüggesszék" – mondta Emil Boc, aki hozzátette: reméli, nem csak a kolozsváriak, hanem Erdély más településeinek polgárai is eljönnek a kolozsvári megmozdulásra.
A PD elnöke azt is elmondta, hogy a tüntetésen részt vesz maga Băsescu is, továbbá a PD és a PLD erdélyi megyéinek számos tagja, valamint az Európai Néppárt képviselői. (newsin, szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak