Átment az ANI törvény a szenátus bizottságaiban
2007. május 07. 17:45, utolsó frissítés: 17:45
Egyhangúlag fogadta el a szenátus jogi és emberjogi bizottsága az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) létrehozását és működését szabályozó törvénytervezet legutóbbi változatát. A bizottság által elfogadott változat alapján az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség a közjogi méltóságok által nem törvényes úton szerzett vagyonokat a tisztségviselők nyilatkozatai, valamint összeférhetetlenség alapján egyaránt vizsgálhatja.
Az ANI törvény ma elfogadott változatában lehetővé teszi az illegális módon szerzett vagyon elkobzását a vizsgált személyektől. Továbbá amennyiben bebizonyosodik a tisztségviselők korrupt mivolta, a leleplezés után számított három évig nem tölthetnek be semmilyen közjogi funkciót.
A szenátus emberjogi bizottsága elvetette a törvény korábbi rendelkezését, miszerint a tisztségviselők mandátumának megszűnése után további öt évig ellenőrizhetik az ügynökség figyelmébe kerülő személyek vagyoni helyzetét.
A tavalyi év óta jegelt ANI törvény akkor lép életbe, amikor a szenátus plenáris ülése megszavazza azt, ugyanis a törvény esetében ez a fórum mondja ki a végszót.
Az ANI törvényt a parlamentnek már 2006 végén, Románia EU-s csatlakozása előtt el kellett volna fogadnia, minthogy az Európai Unió az igazságszolgáltatás terén teljesítendő csatlakozási feltételként szabta meg a törvény életbe léptetését. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak