Növekvő költségvetési hiányra figyelmeztet az EB
2007. május 07. 18:04, utolsó frissítés: 2007. május 08. 10:28
Négytized százalékkal magasabb lesz az Európai Bizottság várakozása szerint a romániai állami költségvetés konszolidált hiánya 2007-ben. A kormány jóslata szerint 2,8 százalék lesz a hiány, míg az EB számításai szerint 3,2 százalék, sőt ez a mutató 2008-ban sem lesz alacsonyabb 3 százaléknál.
A hiányt az állami szektorban tapasztalható bérkiáramlás és a társadalombiztosítási célokra biztosított többletforrások növelik. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik korábbi előrejelzése szerint a költségvetés bevételi oldalát túl-, kifizetési oldalát alultervezte a kormányzat, így a hiány akár a 3,8 százalékot is elérheti.
A pénzügyminisztérium jelentése szerint a 2006-os pénzügyi évben a költségvetés nemzeti össztermékhez (GDP) viszonyított aránya 1,7 százalék volt. Az Unió központi statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanakkor 1,9 százalékot mért – Varujan Vosganian szerint a számvitei módszerek eltérése magyarázza a különbséget. Az Eurostat az uniós számviteli rendszert (ESA 95) alkalmazza, mely szélesebb körben veszi figyelembe az állam fizetési kötelezvényeit.
Az EB mostani gazdasági előrejelzése szerint a közeljövőben nőni fognak a költségvetés közvetlen adókból származó bevételei. Ennek oka egyrészt a kedvező makrogazdasági helyzet, másrészt a hatóságok folyamatosan erőfeszítéseket tesznek az adóalap és az adószedés hatékonyságának növelésére.
A jelentés ugyanakkor a költségvetési fegyelem fellazulására figyelmeztet, mely a folyó költségek emelkedéséhez vezet. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak