Többet fognak keresni a magyar tanítók
2007. május 09. 18:21, utolsó frissítés: 18:21
A szenátus mai ülésén elfogadta a tanügyi személyzet jogállásáról szóló törvény módosítását. A módosítás értelmében növelni fogják azoknak a tanítóknak a bérét, akik anyanyelvükön oktatnak az elemi osztályokban.
Mindeddig a tanítók egyforma bérezésben részesültek függetlenül attól, hogy román vagy más tannyelvű osztályban oktatnak, annak ellenére, hogy utóbbiak a román nyelv mellett az anyanyelvet, például a magyar nyelvet is oktatják a tanulóknak.
A magyar tanítók óraszáma négy órával haladja meg a román tannyelvű osztályban tanítókét, ezt a többlet óraszámot pedig a következő tanévtől órabérben fizetik majd ki az érintett tanítóknak. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak