Iaşi: ismét bűnözött a szökött fegyenc
2007. május 12. 14:19, utolsó frissítés: 14:44
Újabb bűncselekményt követett el az a fegyenc, aki pénteken megszökött a iasi-i börtön kisbuszából, amely éppen egy orvosi kivizsgálásra szállította. Pár órával szökése után kirabolt egy tizenévest, elvette mobiltelefonját és a cipőjét. A rendőrség Iaşi-ban, Vasluiban és a környező megyékben jelenleg is keresi a 19 éves szökevényt.
A vaslui-i Andrei Crâşmaru kiskorúak megrontásáért és szexuális perverziókért négyéves börtönbüntetést kapott.
A szökéskor tíz őr kíséretében 23 fegyenc utazott a kisbuszban, Crâşmarut egy másik rabbal együtt külön rekeszbe zárták. Utazás közben sikerült kilazítania egy rácsot, majd kihasználva egy forgalmi dugót, megszökött.
A fegyenc fivére elmondta, testvére sokat panaszkodott a börtönbeli nehéz körülmények miatt, szerinte ezek idézték elő a szökést is.
Az utóbbi félévben öt, előzetes letartóztatásban vagy kíséret alatt lévő fegyencnek sikerült megszöknie.
(realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak