Választási csalás, voks-turizmus: a Pro Democraţia észrevételei
2007. május 19. 19:44, utolsó frissítés: 19:47
13 és 17 óra között egyes személyek többször is akartak szavazni, a megfigyelőket egy esetben kitiltották a szavazókörzetből – ezek röviden a Pro Democraţia Egyesület észrevételei a voksolás menetével kapcsolatban.
Ami a választási csalásokat illeti, Constanţán az ötös számú szavazókörzetben egy polgár kétszer szavazott, amiért letartóztatták. Volt még voks-turizmus a telesti-i PD-elnök szervezésében, Ilfov megyében pedig egy Pro Democratia-megfigyelőt kitiltottak a választási körzetből.
Emiatt Cristian Pârvulescu, a politikafigyelő és közéleti szervezet elnöke úgy nyilatkozott, precedens nélküli felfordulás volt megfigyelhető ezen a népszavazáson. A magyarázat a rossz szervezésben, illetve a motiváció hiányában keresendő – mondta.
A határokon túl ugyancsak fejetlenség uralkodik – a Moldovai Köztársaság fővárosában, Kisinyovban például csak 10 000 szavazócédula állt rendelkezésre, de Brüsszelben és Madridban is gondok voltak. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak