Az est eseménye Vásárhelyen: népviseletbe öltözött csajok sétálnak a főtéren
2007. május 19. 21:44, utolsó frissítés: 21:48
A legnagyobb nyugalomban zajlott a szavazás Marosvásárhelyen, a szavazókörzetekbe lassanként szivárogtak a voksolni akarók. Sorbaálló szavazókat nem találtunk az általunk figyelt szavazókörzetben, amelyben a bizottság elnökével együtt heten teljesítettek szolgálatot. A Bolyai-líceumban berendezett körzet biztonságára két bodyguard ügyelt, de egész nap nem akadt dolguk.
Este nyolckor, az első exit-poll eredmények közlésekor úgy tűnt, a járókelők legnagyobb gondja, mit hoznak a közeledő esőfelhők. Csak néhány cseppet. A főtér környékén teljesen átlagos volt a hangulat, a legnagyobb szenzációt féltucatnyi népviseletbe öltözött lány szolgáltatta, pedig ők is csak végigvonultak a téren, ügyet sem vetve a bámészkodókra.
A megyei tanács épülete előtt nyolc óra után 3 perccel megjelent két rendőrautó, de csak 3 percig álltak az épület előtt. Jelenleg a Kultúrpalota előtt áll egy rendőrautó, az forgalmat pedig egy rendőr irányítja, de ünneplésnek vagy tüntetésnek semmi jele – még az általában jól tájékozott taxisok sem tudnak semmilyen készülődésről. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak