Székely: hiba volt az RMDSZ részéről, hogy nem határolódott el a többi párttól
2007. május 19. 22:36, utolsó frissítés: 22:51
Băsescu sikere annak köszönhető, hogy rátapintott a korrupció problémájára – kommentált megkeresésünkre Székely István politológus, a Magyar Kisebbség főszerkesztője. A kormány pedig elkövette azt a hibát, hogy a korrupcióról való beszédet átengedte az államfőnek.
Székely emlékeztetett arra, hogy annak idején az esélytelennek gondolt Corneliu Vadim Tudor 2000-ben korrupció-ellenes kampánnyal jutott be az államelnöki választás második fordulójába.
Az államfő – alkotmányos jogok ide vagy oda – a nép szemében a legfontosabb személy az országban. Ha ő az oligarchák, illetve hétköznapi korrupció felszámolását ígéri úgy, hogy a választóknak nem kell mást tenniük, mint támogatni őt, akkor világos, hogy ezt a támogatást megadják neki.
Az RMDSZ abban hibázott, hogy nem tudta kellőképpen elhatárolni magát azoktól a pártoktól, akik szembeszálltak Băsescuval, és melyek soraiban sok olyan politikus ül, aki ellen vizsgálat indult, és akiknek szép lassan a személyes szabadsága forog kockán.
Az RMDSZ elvekért próbált síkraszállni. Azonban nem hangsúlyozta kellőképpen, hogy a korrupció ellen fel kell lépni – ugyanakkor az államelnök által javasolt úttal nem ért egyet, mivel az az amúgy is a Romániában alig érvényesíthető emberi jogok felszámolását jelenti.
Nincsen ok pánikhangulatra – összegezett a politológus. Higgadtan meg kell nézni, elemezni kell a helyzetet, illetve az őszi EP-választásokon kell gondolkozni. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak