Pártelnök akar lenni, ezért állt elő az ellenzékbe vonulással Orban, mondják liberális források
2007. május 21. 11:40, utolsó frissítés: 11:40
Együtt fogunk működni a visszatérő Traian Băsescuval – ezt nyilatkozta a PNL nevében a szombati urnazárás után Călin Popescu Tăriceanu pártelnök-miniszterelnök. Ezzel ellentétben Ludovic Orban, a bukaresti szervezet elnöke arról beszélt vasárnap este, hogy a pártnak ellenzékbe kéne vonulnia.
Orban nyilatkozata mögött az áll, hogy el akarja érni Tăriceanu leváltását és át akarja venni a liberális párt vezetését – közölték a Hotnews-zal a PNL vezető köreihez közel álló források. A bukaresti szervezet elnöke eszerint azért akarja összehívatni a párt állandó tanácsát, hogy élesben tesztelje, mekkora a támogatottsága a szervezeten belül, és kikre számíthat Tăriceanu esetleges eltávolítása kapcsán.
Orbannak meglehetősen sok támogatója akad a megyei szervezetek körében. Ez abból is látható volt, hogy a megyei jelöltek választották meg kommunikációért felelős alelnöknek Tăriceanu jelöltje, a képviselőházi elnök Bogdan Olteanu helyett a legutóbbi pártkongresszuson.
Norica Nicolai liberális szenátor nyilatkozata szerint nem támogatja Orban javaslatát, mely szerinte "erőteljesen érzelmi jellegű". A párt egy másik neves politikusa, Pui Haşotti ezt nyilatkozta a felvetésről: "Azon csodálkozom, hogy Ludovic Orban nem vállalta magára nyilvánvalóbb módon a kampányban elkövetett hibákat". (hotnews, mfax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak