Előrehozott választásokon spekulál a PD. Boc ismét a PSD-vel való együttműködésről beszél
2007. május 23. 11:21, utolsó frissítés: 11:21
Előrehozott választásokat helyezett kilátásba a Demokrata Párt (PD). Emil Boc pártelnök elmondta, alakulata bármilyen bizalmatlansági indítványt támogat, ami a Tăriceanu vezette kabinet megbuktatását célozza meg, vagy amelynek megszavazása teret enged az előrehozott választások megrendezésének.
A Demokrata Párt (PD) szempontjából jelenleg az előrehozott parlamenti választások jelentenek megoldást a belpolitikai válságra – jelentette ki tegnap a Krónika napilapnak a demokrata elnök. A kolozsvári politikus szerint elsősorban az indokolja a megmérettetést, hogy a hétvégi népszavazáson a törvényhozás vereséget szenvedett a választópolgároktól, akiknek többsége nem az államelnök ellen szövetkezett pártkoalíciót, hanem Traian Băsescut támogatta.
Ezzel párhuzamosan Emil Boc egy hétfő esti televíziós műsorban javasolta, a PD törölje alapszabályából az „ősellenségnek” számító Szociáldemokrata Párttal (PSD) való együttműködést tiltó kitételt. Arra az újságírói megjegyzésre, hogy a PD és PSD doktrínája között összeférhetetlenség áll fent, tekintettel, hogy a demokraták az Európai Néppárt tagjai, míg a PSD a Szocialista Internacionáléhoz tartoznak, Boc kifejtette: „Köztudott, hogy a romániai választópolgárok Traian Băsescu hivatalban maradása mellett az államfő prioritásait is támogatták.
Ezek a célkitűzések a következők: az egyéni választókörzetes szavazási rendszer bevezetése, a politikai osztály megreformálása, az átvilágítási törvény elfogadása, a parlamenti képviselők és szenátorok létszámának csökkentése, a bruttó hazai termék hat százalékának az oktatási szféra fejlesztésére fordítása, valamint az egészségügyi rendszer reformja. Annak érdekében, hogy ezeket mihamarabb gyakorlatba ültessük, a PD valamennyi parlamenti párttal kész a párbeszédre, beleértve a Szociáldemokrata Pártot is, ám kizárólag pontról pontra, ezeknek a céloknak a megvalósítása végett.”
Az RMDSZ-el való esetlges együttműködésről Boc úgy nyilatkozott, mindaddig megmarad az esély a demokraták és az RMDSZ közötti együttműködésre, amíg a szövetség „tiszteletben tartja Románia alkotmányának előírásait”. „Mivel a PD-hez hasonlóan az RMDSZ tagja az EPP-nek, potenciális tárgyalópartner marad számunkra, nem utolsósorban a romániai jobbközép erők összefogását célzó kezdeményezésünk tekintetében” – jelentette ki a politikus. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak