Verespatak: bízik a kitermelési engedélyben az RMGC
2007. május 24. 10:59, utolsó frissítés: 11:02
Jelentős haszna származik majd Romániának a verespataki aranykitermelésből, vélekedett szerdán egy bukaresti sajtótájékoztatón a beruházást tervező kanadai Gabriel Resources vezetősége, amely bízik abban, hogy a kormány megadja a kitermelési engedélyt. A Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyesvállalat vezetőségét Alan Hill elnök és Kathy Sipos, a beruházókkal való kapcsolattartásért felelős igazgató képviselte.
Szerintük Románia számára "stratégiai fontosságú" ez a beruházás, amely összesen 2,5 milliárd dollárt hoz az országnak. Kifejtették: a bánya terve 750-800 millió dolláros tőkeberuházásból valósulna meg.
Közölték: nemrég zárult le a bányaprojekt nyilvános részvényeladási folyamata, ennek nyomán 210 millió dollár bevételre tettek szert. A többi 600 millió dollárt bankkölcsönökből fedezik majd – Alan Hill elmondta: több pénzintézettel is folytatnak tárgyalásokat. Nem kívánta azonban megnevezni, hogy konkrétan mely bankokkal vették fel a kapcsolatot. Ezt csak azután hozzák nyilvánosságra, ha már véglegesítették a fedezetről szóló megállapodásokat.
A Gabriel Resources tervei szerint a bánya megépítése érdekében 1200 embert foglalkoztatnak majd, a kitermelés elkezdésekor pedig újabb 600 személyt alkalmaznak. Fizetésük – állítják a kanadai cég vezetői – 4,7-szer nagyobb lesz, mint a romániai átlagbérek. Románia számára az is előnyt jelent, hogy az egykori állami bányavállalat által okozott környezeti szennyezést felszámolják az új létesítmény megépítésével, magyarázta.
A kormány tárcaközi bizottságának június elején kell elbírálnia a hatástanulmányt és az ahhoz csatolt több mint 12 ezer oldalt számláló dokumentumot, amely a közmeghallgatásokon elhangzott kérdésekre is kifogásokra adott válaszokat tartalmazza.
A testület tagjait döntő többségben a legfontosabb hazai minisztériumok államtitkárai alkotják. Hill bízik abban, hogy ez a bizottság a termelési engedély megadására tesz majd javaslatot. A végső döntést a kormánynak kell meghoznia. Hill azért is bizakodó, mert "a terv által közvetlenül érintett 370 verespataki ingatlan tulajdonosa közül mindössze négy-öt ember nem hajlandó eladni birtokát". (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak