Az idei államháztartási deficitcél továbbra is 2,8 százalék
2007. május 30. 15:27, utolsó frissítés: 15:35
Románia az idei GDP-arányos államháztartási hiánycélt a költségvetés jövő hónapban esedékes felülvizsgálata után is változatlanul 2,8 százalékon akarja tartani – közölte a pénzügyminiszter. Varujan Vosganian a Reutersnek nyilatkozva elmondta: a 2,8 százalékos államháztartási hiánycél mellett pótlólagos, 0,4 százalékpontos kiadásnövekedés mutatkozik a tulajdoni kárpótlások miatt.
– Az államháztartási deficit-előirányzatot változatlanul kívánjuk hagyni, így más kiadásokat kell megnyírbálni - közölte a miniszter. A pénzügyminisztérium azzal számol, hogy jövőre az államháztartási hiány 2 százalék alatti lesz, valószínűleg 1 százalékhoz közeli. A tárcavezető korábbi nyilatkozata szerint nem valószínű, hogy az államháztartási hiány az idén meghaladná a GDP-hez viszonyított 2,8 százalékot, sőt, akár a hazai össztermék legföljebb 2,4-2,5 százaléka is lehet.
Az Európai Bizottság viszont államháztartási pozíciójának javítására sürgette Romániát az ország első
konvergencia-programjának értékelésekor, márciusban. Ellenzi ezért a testület a programból idénre kiolvasható pénzügyi lazítást. A GDP 15 százalékát kitevő közadósság viszont Brüsszel szerint dicséretesen alacsony, és annak további csökkenése is várható.
Az ország 2010-2012 között csatlakozna az európai átváltási mechanizmushoz (ERM-II.), mondta nemrég a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu. Noha megerősítette, hogy az euróövezeti csatlakozást hivatalosan 2014-re tervezik, hozzátette: – Ha a dolgok gyorsabban mennek, akkor természetesen bizakodóbbak lehetünk. (reuters)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak