Boc megnyugtatta a Nokiát: 10 napon belül elfogadják a törvényt
2007. június 08. 17:35, utolsó frissítés: 17:46
A finn telefongyártó cég beruházását lehetővé tevő törvénytervezet elfogadásáról biztosította Emil Boc demokrata (PD) elnök a Nokia cég vezetőségét. A pártelnök azt ígérte a finn cég képviselőinek, legtöbb egy héten belül elfogadja a parlament a 500 millió eurós beruházás elkezdését lehetővé tevő törvényt.
Mint ismeretes a Nokia beruházás számára elkülönített földterület tulajdonjogát szabályozó törvény elfogadását Valeriu Tabără demokrata párti képviselő akadályoztatta. Boc azt nyilatkozta, a PD vezetősége nem szolidarizál a honatyával, továbbá a következő gyűlésen Tabără szankcionálását fogják javasolni. Mindazonáltal az alakulat elnöke nem tudta konkrétan megnevezni, hogy miben áll a szankció.
Boc kifejtette, nem tudja megmagyarázni, hogy a képviselőnek miként sikerült rávennie társait a törvénytervezet leszavazására. Továbbá az elnök Daniel Buda demokrata képviselő ülésről való hiányzását azzal indokolta, a párttag utasítást kapott a párttól, hogy máshol legyen.
A román állam által leszögezett ütemterv alapján a nemeszsuki Nokia befektetést már múlt hét elején el kellett volna kezdenie a cégnek. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak