Új közlekedési folyosó kell a Székelyföld-Moldva sztrádához
2007. június 19. 09:55, utolsó frissítés: 10:00
Egy új európai közlekedési folyosóba illeszkedne az az új, nyugat-keleti irányú autópálya, mely többek közt Marosvásárhelyt és a Székelyföldet kötné össze Moldvával, illetve Iaşi-val – magyarázza június elején beharangozott ötletét Tánczos Barna, a szállítási minisztérium államtitkára. Ez a sztráda biztosítanáa régió közvetlen beilleszkedését az uniós közlekedési infrastruktúrába.
Az RMDSZ-es államtitkár elmondta: a tárcánál szeretné meghonosítani azt a szemléletet, hogy nem elszórtan, részleteiben kell meghirdetni a különféle autópálya-szakaszok megépítését, hanem azt az európai stratégiai elképzelések részévé kell tenni. Szerinte ezért kell meggyőzni Brüsszelt is arról, hogy Románia számára létfontosságú egy olyan autópálya megépítése, amely az országot nyugat-kelet irányban szelné át,
összekötné az országot Moldovával, és Ukrajna felé folytatódna.
A jelenleg tervezett két európai folyosó ugyanis nem fogja át megfelelő mértékben az országot. A 4. számú ugyanis Dél-Erdélyen keresztül haladna (Temesvár-Nagyszeben-Piteşti-Bukarest), a 9-es pedig Iaşi-on keresztül folytatódna déli irányban Bukarest, majd Bulgária felé. Ez a két útvonal V-alakban, Románia szélén haladna át, az ország észak-keleti része pedig "fehér folt" maradna – hangsúlyozta az államtitkár.
A Székelyföld számára egyelőre az Észak-Erdélyen átfutó Bechtel-autópálya sem kecsegtet gyors és teljes megoldással, mert az csak 2013-ra készülne el. Arról nem is beszélve, hogy Marosvásárhelyhez érve délre kanyarodna és Brassóig tartana, a Székelyföld pedig mintegy száz kilométeres távolságra maradna tőle.
Ezért lenne szüksége egy olyan európai közlekedési folyosóra, amely bizonyos szakaszon egybeesne ugyan a Bechtel-sztrádával, de magában foglalna egy székelyföldi szakaszt is.
Ez utóbbi 50-60 kilométer hosszú lenne, Marosvásárhely érintésével Gyergyószentmiklós környékén szelné át a Keleti-Kárpátokat, majd Piatra Neamţ, Roman és Iaşi irányában folytatódna. Ha sikerülne koncessziós kiírás alapján megépíteni, akkor bárhonnan a Székelyföldről 40-50 kilométeres távolságból autópályára lehetne jutni – mondta az államtitkár.
Románia évente 250 kilométernyi autósztrádát szeretne építeni a következő hat esztendőben, ebből a tervből semmiképpen sem szabad kihagyni Erdélyt. Az is köztudott, hogy az amerikai Bechtel nincs ínyére az EU-nak – emlékeztetett Tánczos.
Az ötletről Tánczos Ludovic Orban liberális párti miniszterrel együtt május végén beszélt Brüsszelben Danuta Hübnerrel, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosával. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak