Tőkés András: nehogy már Tőkés László legyen az RMDSZ megmentője!
2007. június 25. 11:38, utolsó frissítés: 11:38
Tőkés László ne legyen az RMDSZ politikai megmentője – nyilatkozta Tőkés András a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) alelnöke, Tőkés László püspök testvére június 21.-én, arra utalva, hogy Markó Béla RMDSZ elnök „az utóbbi időben sokszor hívja telefonon” a püspököt.
Tőkés András elmondta, ha Tőkés László azok után, amit az RMDSZ vezetősége tett ellene, elfogadja az együttműködést Markó Bélával, ő nem fogja támogatni.
A református püspökkel való párbeszéd apropóján Markó Béla RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott, az elmúlt hónapokban több beszélgetést folytatott Tőkés Lászlóval a nagyváradi Partium Keresztény Egyetem akkreditálásáról, kiemelve, hogy mind az együttműködés, mind az akkreditáció sikeres volt.
Az EP-lista módosításával kapcsolatban Markó kifejtette, nem hiszi, hogy a párbeszédet a helyek és tisztségek problémájával kellene kezdeni. „A beszélgetést nem a listával, hanem a a célokkal és a programokkal kezdeném” – mondta a szövetségi elnök, aki szerint Nagy Zsolt listavezető marad az RMDSZ EP-jelöltjei között. Markó szerint, ha a szövetség „nem nyúl a listához” Winkler Gyula is a helyén marad, megőrizve a második befutó helyet az EP-választási litán. (nyugati jelen/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak