Határőröket büntettek fegyelmi vétségek miatt
2002. augusztus 05. 09:00, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Több határőrt is megbüntettek egy váratlan ellenőrzés után, mert kiderült, hogy nem teljesítették kellőképp feladataikat. Az Országos Vámfelügyelőség (IGPF) vezetősége ugyanis múlt hónapban váratlan ellenőrzéseket tartott, minek következtében fegyelmi vétségeket figyeltek meg úgy a tisztek, mind az altisztek munkahelyi viselkedésében. Ezek a vétségek a katonai becsület eljátszását, a hivatali jogkörrel való visszaélést, valamint a tevékenységek végrehajtási jogkörének megszegését jelentik. A rajtaütés következtében az IGPF 12 személyt küldött a Becsületügyi Bizottság elé, 109 kádert pedig fegyelmi megrovásban részesített. Ugyanakkor két határőrt állítottak törvény elé bűncselekmény elkövetése vádjával, és másik kettőt tartalékállományba helyeztek. (bbc)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak