Korlátozott atomcsapásra számítanak Irakban
2002. augusztus 06. 08:16, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Rolf Tophoven német terrorszakértő a Bild am Sonntag hamburgi hetilapnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy Szaddám Huszein iraki diktátor egy esetleges háború esetén akár biológiai vagy vegyi fegyvert is bevetne. A Német Kelet Intézet igazgatója, Udo Steinbach úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hamarosan katonai csapást mér Irakra. "A szakértők nagy amerikai és brit csapatfelvonulásra számítanak. 250 ezer katonával kell bevonulniuk Irakba" - mondta a Bild am Sonntagnak. Steinbach becslése szerint az Egyesült Államoknak utcai harcokkal tarkított, hosszú bevetésre kell felkészülnie. "Több ezer áldozat lesz mindkét oldalon. Az amerikaiak maguk között 40 ezer elesett katonával számolnak" - tette hozzá Steinbach. (mti)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak