172 millió euró uniós alapokból természetvédelmi területeknek
2007. július 20. 17:39, utolsó frissítés: 17:39
Augusztus végén megjelennek a csatlakozás utáni alapok felhasználási útmutatói, majd röviddel azután a pályázati kiírások is. Természetvédelmi területek karbantartására, felújítására 172 millió eurót lehet majd lehívni Európai Uniós pénzalapokból – mondta Korodi Attila környezetvédelmi miniszter július 20-án, a Gyilkos-tó keletkezésének 170. évfordulója alkalmából szervezett konferencián.
A miniszter elmondta, fontos a természetvédelmi területeket, így a Gyilkos-tavat és környékét beépíteni a nemzetközi körforgásba. Korodi rámutatott, két hónapja már tárgyalt a tó problémáiról a Békási-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park és a gyergyószentmiklósi önkormányzat képviselőivel, és reményét fejezte ki, hogy a Környezetvédelmi Alap őszi pályázatán sikerül támogatás szerezni a gátrendszer infrastruktúrájának a kiépítéséhez, amely kifogja a fakitermelésből származó hulladékot, homokot és egyéb hordalékokat. (rmdsz tájékoztató/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak