A multicégek menedzsereinek bérei túlszárnyalják a hazai társadalmi valóságot
2007. július 25. 12:35, utolsó frissítés: 17:24
A hazai béreket többszörösen meghaladó fizetéseket kapnak a multinacionális cégek menedzserei – számol be erről a The Money Channel. Mivel a román munkaerőpiac szakemberhiánnyal küzd, a nemzetközi vállalatok általában tanácsadó partenercégeken keresztül válogatják ki csúcsvezetőiket, akiknek rendkívül kedvező feltételeket ígérnek alkalmazásuk során.
A menedzserek több ezer eurós jövedelme messzemenően meghaladják a román munkaerőpiacon megszokott béreket. Az alapbér mellett számos más járulékban és juttatásban részesülnek. Több esetben a nemzetközi cégeknek dolgozó vezetők maguk is részvényesek, vagy tőzsdei nyereségekhez jutnak a cégben meghatározott címek birtoklása révén – írja a The Money Channel.
Az ú.n. „exit-bonus” vagy kilépési-jövedék egy-egy menedzser esetében három, hat, 12 vagy akár 24 fizetéssel is felér, ami arra ösztönzi a csúcsmenedzsereket, hogy kirúgassák magukat, majd ezt követően a kárpótlásból saját céget alapítsanak – így a hírügynökség.
Az országos átlagjövedelem és cégvezetők bérei közti különbségek elégedetlenséget váltanak ki a hazai munkaerőpiacon, annál is inkább, mert a topmenedzseri fizetésekre költött pénzösszeget az alacsonyabb szinteken álló alkalmazottak bére bánja. (tmch)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak