Szánja a kormány a GDP 3 százalékát vidékfejlesztésre, követelik a szociáldemokraták
2007. július 27. 12:10, utolsó frissítés: 13:31
Számítsa be a Tăriceanu-kabinet a 2008-as költségvetésbe a 2007-es vidékfejlesztési alapokból származó elmaradásokat, és az európai szabványoknak megfelelő támogatások összegét, ellenkező esetben nem szavazzák meg a jövő évi költségvetést, kéri a szociáldemokrata párt (PSD).
A mezőgazdasági tárcának megközelítőleg 3 százalékot, vagyis vagyis 13 milliárd lejt kellene kiutalni vidékfejlesztésre a bruttó nemzeti össztermékből – hívta fel a figyelmet Ilie Sârbu, a PSD volt mezőgazdasági minisztere. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak