Holnaptól végleges helyére kerül a Székelyföld reklámtábla
2007. augusztus 15. 15:38, utolsó frissítés: 15:40
A Kovászna megyei tanács csütörtökön teszi ki véglegesen Kovászna és Brassó megye határán, Kökös közelében a Székelyföldre való belépést jelző táblát. A NewsIn hírügynökségnek adott nyilatkozatában Demeter János tanácselnök elmondta: tulajdonképpen egy reklámpanóról van szó, amelyet turisztikai céllal rendelt meg a tanács, és a kitevéséhez szükséges minden engedélyt beszereztek. A tanácselnök Rompres hírügynökségnek kedden még azt nyilatkozta, nem tud semmit a tábla kihelyezésének körülményeiről.
A Mediafax által idézett Laurenţiu Tudoran, a Kovászna megyei rendőrfelügyelőség vezetője szerint a megyei tanács a rendőrség és az útkezelő vállalat jóváhagyását is kérte a tábla elhelyezésére.
A reklámtáblán egy székelykapu és két, székely ruhába öltözött fiatal látható, illetve három nyelven, magyarul, románul és angolul jelzi Székelyföld határát.
A 6x3 méteres táblát próbaként már kedd délelőtt felállították, de délutánra le is szerelték. A Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fóruma nevű szervezet azonnal tiltakozását fejezte ki a tábla miatt, amelyet szerintük politikai okokból tesznek ki. A szervezet képviselői kérték a táblaállítók megbüntetését. (hotnews, paprika rádió, newsin, mediafax, rompres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak