Geoana Romániát védi
2002. augusztus 12. 10:33, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47
Mircea Geoana külügyminiszter kijelentette, hogy Románia mint nem EU és NATO-tag írta alá az egyezményt az Egyesült Államokkal a Nemzetközi Büntetőtörvényszék kapcsán. A külügyminiszter szerint az egyetlen, amit fel lehet hozni Románia ellen az, hogy az utóbbi időben az Európai Unióval való tárgyalások a bürokrácia szintjén mozogtak, és nem a döntésképes politikai tényezők szintjén. Az egyezmény aláírását pedig számos megbeszélés előzte meg.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak