Hatástanulmánytól függ, hogy megszavazza-e a bizalmatlansági indítványt a PC
2007. augusztus 21. 14:50, utolsó frissítés: 14:50A dokumentumban álló indítékoktól teszi függővé a Konzervatív Párt (PC), hogy megszavazza-e a PSD bizalmatlansági indítványát – jelentette be Bogdan Ciucă, a PC szóvivője. Szerinte az is szempont lesz a döntés meghozatala előtt, hogy mi történne majd, ha menesztik a jelenlegi kormányt. „Egy hatástanulmányt szeretnénk látni” - fogalmazott a szóvivő. Ciucă kijelentette, pártja ugyan ellenzékben van, de csak felelősségteljesen kritizálja a kormányt. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak