Dinescu: együttműködtek a Securitateval a pátriárka-jelöltek!
2007. augusztus 28. 13:40, utolsó frissítés: 13:54
Több, jelenleg a román ortodox egyház pátriárkátusi székére pályázó jelölt is együttműködött a politikai titkosrendőrséggel – nyilatkozta Mircea Dinescu a Securitate Irattárát Viszgáló Bizottság (CNSAS) tagja, a 11 tagú testület rendes keddi ülését megelőzően.
“Legalább 3-4 magas rangú ortodox egyháztagról tudni lehet, együttműködött a Securitateval”, köztük olyan személyek is, akik az ortodox egyházfői székre pályáznak – nyilatkozta Dinescu – ennek ellenére az is megtörténhet, hogy a CNSAS mai ülésén nem gyűl össze a megfelelő szavazatszám a vizsgált egyháztagok szekusmúltjáról való döntéshez – figyelmeztetett.
Dinescu hangsúlyozta, a Securitate több esetben is megsemmisítette az intézmény által vizsgált személyek szekusmútját igazoló dossziékat.
“Az egyházfőket nem cserélhetjük le tisztségükből mint a politikusokat, őket vagy az Isten, vagy a hívek büntetik. Számukra marad a kolostorba való visszonulás lehetősége” – ecsetelte az illetékes.
A 12 magas rangú egyházi személy, köztük a román ortodoxizmus vezetői posztjára jelöltek kivizsgálását egy hónappal ezelőtt kezdeményezte számos országos civil szervezet, Teoctist pátriárka halálát követően, jóllehet szeptember 12-én új pátriárkát választanak.
Tudni lehet a döntés kapcsán, hogy a vizsgálóbizottság tagjai között megosztottak a vélemények az egyháztagok szekusmúltját illetően, egyesek a kérdésben egyházpártiak, más tagok a szekusmúlt feltárását támogatják – nyialtkozták az intézményből nevük elhallgatását kérő források a Transindexnek, egy korábbi megkeresés alkalmával. (hotnews/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak