Korlátozná a mandátumok számát a demokraták vezére
2007. szeptember 01. 12:39, utolsó frissítés: 13:37
Legtöbb három mandátumra korlátozná a politikai hivatalvállalás számát Emil Boc demokrata (PD) pártelnök. Az alkotmánymódosítással foganatosítható intézkedés során a demokraták megváltoztatnák azt a rendelkezést, mely nem korlátozza a közméltóságok mandátumainak számát.
A demokraták női szervezetének Costineşti-en tartott ülésszakán Boc ugyanakkor elmondta, ki kellene terjeszteni az államelnök hatásköreit. Szerinte az államfő azáltal, hogy közvetlenül választott, a népakaratot képviseli, míg a miniszterelnök mindig az adott politikai helyzet alapján jut hivatalba.
A Traian Băsescu által kezdeményezett, az egyéni szavazókerületes választási rendszer bevezetéséről szóló népszavazásról a demokrata politikus úgy vélekedett, az EU nem kifogásolja egy ilyen jellegű népszavazás megrendezését az EP-választásokkal egy időben. Bár szkeptikus az új választási törvényre vonatkozó megegyezést illetően, pártja továbbra is a Pro Democratia Egyesület (APD) választási törvénytervezetét támogatja – jegyezte meg Boc.
Szerinte a szociáldemokraták (PSD) politikai tőkét akarnak kovácsolni maguknak az EP-választásokra azzal, hogy újból elkezdték “bombázni” a kormányt. (cotidianul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak