Nem szórólapozhattak a szebeni ökumenikus nagygyűlésen az EMI-sek
2007. szeptember 06. 15:23, utolsó frissítés: 15:23
Elmondásuk szerint "komoly indokok nélkül" tartóztatták fel az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) öt tagját Nagyszebenben, a 3. Európai Ökumenikus Nagygyűlésnek helyt adó városban.
Az aktivisták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) megbízásából információs anyagot szállítottak a rendezvény színhelyére. A szórólapokon a KRE a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium sportpályájának ügyét ismertette volna a küldöttekkel. A telek sorsa évek óta vita tárgya a KRE és a helyi ortodox érsekség között.
A fiatalokat szállító kisbuszt három rendőrautó akadályozta meg abban, hogy bejuthasson a belvárosba.
Az autó utasait a nagyszebeni rendőrkapitányságra kísérték, ahol elmondásuk szerint előbb azzal vádolták őket, hogy a járműnek nincs teherfuvarozási engedélye, majd amikor ez kiderült, hogy tárgytalan, az volt az érv, hogy biztonsági szempontból kockázatos, hogy egy nemzetközi rendezvény helyszínén elsötétített ablakú jármű jelenik meg. Az EMI-s aktivisták ügyvéddel tárgyaltak mobiltelefonon, és tanácsára nem írták alá az esetről szóló rendőrségi jegyzőkönyvet. (marosvásárhelyi rádió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak