Vosganian: a szárazság miatt kevésbé bővül a gazdaság, de így is 6 százalék fölött nő
2007. szeptember 10. 10:16, utolsó frissítés: 10:16
A szárazság ellenére több, mint 6 százalékkal bővülhet idén Románia gazdasága – jelentette ki vasárnap Varujan Vosganian gazdasági tárcavezető. A miniszter kifejtette, idénre 6,5 százalékos gazdasági növekedésre számítottak, azonban a szárazság miatt a mezőgazdasági termelés csak 92 százaléka a tavalyinak. Emiatt úgy tűnik, nem tartható a növekedésre vonatkozó becslés.
Ennek ellenére a befektetések 18 százalékkal nőttek tavalyhoz képest, a munka termelékenysége pedig 12 százalékkal jobb. „A fejlődés trendje továbbra is pozitív. Most 5,8 százalékos növekedést regisztrálunk, és reméljük, hogy az év végére ez 6 százalék fölé emelkedik” – mondta Vosganian. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak