Nem szavazza meg az RMDSZ a szociáldemokraták bizalmatlansági indítványát
2007. szeptember 10. 17:36, utolsó frissítés: 17:36
Kormánykoalíciós tagként nem szavazza meg az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Tăriceanu-kabinet elleni bizalmatlansági indítványát – jelentette be Markó Béla szövetségi elnök a szociáldemokratákkal folytatott mai megbeszélés után. Támogatna ellenben az RMDSZ egy együttműködést a PNL-RMDSZ koalíció és a PSD között.
Markó kiemelte: a szociáldemokraták számos alkalommal támogatták a kormányt a parlamentben, ezért indokolt lenne egy minél átláthatóbb együttműködési megállapodás elfogadása, azonban ennél fontosabb jelenleg az RMDSZ számára a jövő évi költségvetés elfogadása, illetve a novemberi EP-választások.
A tárgyalások során az RMDSZ egyetértett a nyugdíjtörvény mihamarabbi alkalmazásával. A magyar párt álláspontja szerint a jogszabálynak már november elsején életbe kellene lépnie.
A Mircea Geoană pártelnökkel folytatott megbeszélésen az RMDSZ-küldöttség tagjai hangsúlyozták: a szövetség továbbra is nyitott a költségvetéssel kapcsolatos elképzelések megtárgyalására, elemzésére, és támogatni fogja mindazon kezdeményezéseket, amelyek az oktatás és az egészségügy helyzetének javítását, az infrastrukturális fejlesztés, illetve a decentralizációs folyamat felgyorsítását segítik elő. (rmdsz-tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak