5 százalék körül az infláció
2007. szeptember 17. 10:34, utolsó frissítés: 10:34
A kormány gazdasági előrejelző bizottsága (CNP) az idei inflációs kilátását 4,2 százalékról 4,5 százalékra, a jövő évit 3,5 százalékról 3,8 százalékra változtatta.
Idén augusztusban a fogyasztói árak 0,86 százalékkal nőttek és ezzel az éves szintű infláció 4,96 százalékra emelkedett, ami gyakorlatilag elérte a jegybank által becsült inflációs sáv felső, 5 százalékos szintjét.
A központi bank egyik illetékese a hét elején azt mondta, hogy szerinte a bank idén már nem változtat az irányadó kamaton, ami jelenleg 7 százalék.
A jegybank azzal számol, hogy idén 3 és 5 százalék között mozog majd az infláció, ami az év végén 3,9 százalék lesz éves szinten. A szakértők szerint azonban meghaladja majd a 4 százalékot.
A CNP az idei román gazdaságnövekedés várható ütemét 6,5 százalékról 6,1 százalékra rontotta, ugyanakkor a jövő évit 6,3 százalékról 6,5 százalékra javította fel. A bizottság a gazdaság idei becsült növekedésének a visszafogását a mezőgazdaságot súlyosan sújtó nyári szárazsággal indokolta. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak