Amerika támogatja Romániát
2002. augusztus 20. 09:37, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Amerikai szenátorok bukaresti látogatásuk során jelentették ki, hogy Románia az Egyesült Államokat erős szövetségesének tekintheti. Az ország aláírta ugyanis azt az egyezmény, amelynek értelmében az amerikaiaknak a hágai Nemzetközi Büntetőtörvényszék előtt mentelmi jogot biztosít. Románia az első európai állam, amely aláírta ezt a szerződést, kiváltva ezzel az Európai Unió felháborodását. Az amerikai szenátorok, John McCain és Fred Thompson elmondták, hogy az országot erős NATO-tag jelöltként könyvelte el az Egyesült Államok, hiszen összekötő szerepet játszhatna a szövetség és Törökország között. Ugyanakkor a szövetségnek meg kell erősítenie a déli részét is, Románia pedig fontos eleme lehet ennek a folyamatnak. Figyelmeztették a romániai hatóságokat annak lehetőségéről is, hogy a NATO tagsággal a gazdasági fejlődés csökkentése is járhat. Ugyanis fedezni kell majd a NATO tagországként Romániára háruló költségeket is. (bbc)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak