Funar azzal vádolja Geoanăt, hogy izgalmában a kabinetre szavazott
2007. október 05. 13:18, utolsó frissítés: 13:18
A Tăriceanu-kabinet hivatalban maradására szavazott a bizalmatlansági szavazáson Mircea Geoană, éppen fordítva, mint ahogy pártja határozott állítja Gheorghe Funar nagy-romániás szenátor. A politikus elmélete szerint Geoană izgatottságában fordítva helyezte bele a két szavazóurnába a fehér és fekete színű golyókat, ezért azt kéri a PSD-től bizonyítékképpen vizsgálják meg a szavazásról – egyébként törvénytelenül készült – filmfelvételeket.
A PRM szenátora szerint, ha állítása beigazolódik, a pártvezért vagy ki kellene zárni az alakulatból, vagy annak be kellene nyújtania becsületbeli lemondását. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak