24 órára lecsukták a volt mezőgazdasági minisztert
2007. október 08. 09:50, utolsó frissítés: 14:27
Befolyással való üzérkedés vádjával huszonnégy órára rendőri felügyelet alá került szombat este Ioan Mureşan egykori mezőgazdasági miniszter – közölte vasárnap a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Mureşan 1996 és 2000 között a jobbközép kormány minisztere volt, akit azzal vádolnak, hogy tizenöt és fél ezer eurót fogadott el egy üzletembertől, amiért cserébe kedvező elbírálásban kellett részesítenie egy közbeszerzési eljárásban.
Mureşant azt követően hallgatták ki, hogy házkutatást tartottak nagybányai otthonában, ahol két számítógépet lefoglaltak. A volt minisztert korábban egyebek között sikkasztásért, hivatalos adatokkal való visszaélésért már elítélték. (afp)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak