Lemondott Remeş a mezőgazdasági tárca éléről
2007. október 11. 13:38, utolsó frissítés: 13:46
Benyújtotta lemondását Decebal Traian Remeş mezőgazdasági miniszter Călin Popescu Tăriceanu kormányfő kérésére, azt követően, hogy a román televízió társaság (RTV) tegnap este egy Ioan Mureşan volt mezőgazdasági miniszter és Remeş közti beszélgetésről, valamint egy feltételezetten 15 ezer eurót tartalmazó boríték átadásáról közölt felvételeket.
A tárcavezető ellen még lemondása előtt elindította a bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügyiratban Remeşt megvesztegetés elfogadásával vádolják. Az ügyészség szerint az agrártárca vezetője egy közbeszerzési eljárásban kedvezményezte a volt mezőgazdasági miniszter kérésére Gheorghe Ciorbă szatmári üzletembert, 15 ezer euró, egy Q 7-es Audi terepjáró, valamint 1500 lej értékbeni tárgyak ellenében.
Az 58 éves tárcavezető, a CDR-kormány idején a pénzügyminiszteri posztot töltötte be, a most leadott tárcát 2007 áprilisa óta vezette.
Politikai pályája változatos volt, 2000-et követően öt parlamenti párt tagja is volt. A PNL-ből tiltakozásképpen Theodor Stolojan elnökké választása ellen kilépett, majd ezt követően létrehozta a PNL hagyományos szárnyát. Ezek után beiratkozott a PNŢCD-be, melynek alelnöke is volt, majd átvándorolt az Emil Constantinescu vezette Népi Akció (AP) pártjába. Emellett volt még konzervatív (PC) tag is, majd 2006-ban tért vissza a PNL-be. (realitatea.net/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak