Pöttering nem tartja kivitelezhetetlennek a népszavazás rászervezését az EP-választásokra
2007. október 16. 10:53, utolsó frissítés: 10:55
Nem tartja kivitelezhetetlennek az EP-választások és referendum egymásra szervezését – nyilatkozta Hans Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) elnöke tegnapi látogatása során, azt követően, hogy Traian Băsescu államfővel folytatott megbeszélést erről.
A döntés Románia elnökéé – nyilatkozta Pöttering, a választások és népszavazás egy napra ütemezésével kapcsolatban. Megjegyezte, a népszavazás belügynek számít, azonban figyelni kell arra, hogy a belügyek ne nyomják el az európai jelentőségű kérdéseket.
Traian Băsescu tegnap levélben értesítette a törvényhozás két házát arról, amennyiben egy héten belül nem sikerül elfogadni az egyéni választókerületekről szóló törvényt, kiírja a népszavazást.
Az október 15-i találkozón a két hivatalosság a közeledő EP-választások mellett, tárgyalt még az Európai Unió új alkotmányt helyettesítő reformegyezményéről, valamint a balkáni helyzetről. (realitatea/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak