Szigorú fiskális politikára int Isărescu az infláció elkerülésére
2007. október 16. 14:03, utolsó frissítés: 14:19
Továbbra is szigorított fiskális politika fenntartására van szükség ahhoz, hogy az állam megfelelő mederben tartsa az árakat, ellenkező esetben az infláció és az állami kiadások a jelenleginél is tovább nőnek majd – figyelmeztetett Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke.
Az infláció csökkentését a fiskális politika további szigorításával lehetne elérni, azonban egy ilyen irányú intézkedést a jegybank elnöke szerint jelenleg lehetetlen végrehajtani. Az ország első számú pénzügyi szakembere megállapította: csupán a monetáris politika változtatásával a BNR nem tudja feltartóztatni az inflációt, ezért a monetáris és fiskális politika ötvözésére van szükség.
Isărescu szerint a jegybank az elmúlt két évben csupán árfolyamszabályozással fedezte az inflációt, azonban ez tovább nem működik, ezért van szükség a kormány beavatkozására is. Jelezte, az infláció a megjelölt időszakban 8,9 százalékkal csökkent, a BNR-nek pedig 2005-re sikerült 5 százalék alá hozni, míg 2006-ban a lej világszinten a legjobban teljesítő fizetőeszköz volt. A pozitív gazdasági előjelek ellenére a trend az év első nyolc hónapjában megfordult, és az infláció 6,1 százalékkal túllépte a jegybank inflációs célsávját, melyet részben a lej gyengülése váltott ki.
A BNR az elkövetkező időszakban nem avatkozik be drasztikusan a monetáris politikába – bocsátotta még előre Isărescu –, mivel a kamatlábak növelése a külföldi valutában kiadott hitelek felerősödését okozná, emellett a külföldi valuta beáramlásának megakadályozása is ellenreakciót válthat ki.
Továbbra is problémát jelent a monetáris politikában az úgynevezett spekulatív tőke (a Romániába áramló, majd rövid időn belül eltűnő pénzforrások) – ezzel a jelenséggel a jegybank elnöke szerint nincs mit kezdeni, tekintettel arra, hogy az árfolyam-ingadozásból profitálók igen széles tőkét forgatnak ezzel az eszközzel. A jelenség a globalizáció egyik származéka – jegyezte meg. (cotidianul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak