Már az idén nőhetnek a közalkalmazottak bérei
2007. október 26. 10:39, utolsó frissítés: 10:39A kormány az év végéig benyújt egy rendeletet, amely az egészségügyben, a tanügyben és a honvédelmi minisztériumban dolgozók béremelését írja elő – jelentette be a munkaügyi miniszter. A fizetésemeléseket a kormány 10%-os költségvetési tartalékalapjából fedeznék. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak