Markó: elég volt abból, hogy mások beszéljenek a magyarság nevében
2007. november 05. 10:56, utolsó frissítés: 10:56
Nem szolgának megyünk az Európai Unióba, hanem azért, hogy odavigyük hagyományainkat, értékeinket, tudásunkat, a székely ember leleményét, de főként azért, hogy Brüsszelben is mi dönthessünk minket minket érintő kérdésben – hangsúlyozta Markó Béla RMDSZ-elnök, november 3-án, Gyergyóalfaluban, a tizedik alkalommal megrendezett Gazdanapi Sokadalmon tartott kampánybeszédében.
Az elnök leszögezte: elég volt abból, hogy mások beszéljenek a magyarság nevében, hogy mások mondják meg, mi fáj a magyar közösségnek.
Markó történelmi utalásaiban kifejtette: a székelyeket sohasem kényeztette el a történelem; a tatárok, törökök és németek után most a románok próbálják megmondani a magyarságnak, hogy nincsen otthon azon a földön, ahol ezer éve él. Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek a balszerencsés történelmi sorozatnak, itt az ideje, hogy kimondjuk: ez a haza a miénk is, de csak akkor a miénk igazán, ha miénk a jog, az igazság, a méltányosság és az egyenlőség – fejtegette az RMDSZ első embere. (rmdsz-tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak