2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Tőkés: semmi rendkívüli nincs a támogatásban

2002. augusztus 28. 13:18, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47

A Népszabadság állításaival kapcsolatban Tőkés László püspök úgy nyilatkozott, hogy a 242 millió forintos összeget valóban megkapta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, mégpedig a Református Világszövetség Európai Területi Nagygyűlésének megszervezése végett. "Semmi rendkívüli nincs ebben a támogatásban, ha figyelembe vesszük, hogy a mindenkori magyar kormány, az Orbán kormánnyal berekesztve, különleges és kiemelt támogatásban részesített a hasonló nemzetközi jelentőségű közéleti megnyilvánulásokat" -- mondta el kérdésünkre a királyhágómelléki egyházkerület püspöke. "Nem a világtalálkozó protokoll-költségeit álltuk ebből a pénzből, hanem a nagygyűléssel kapcsolatos fontos megvalósítások, építkezések, beruházások, kiadványok költségeit fedeztük" -- tette hozzá Tőkés László. Elmondása szerint a támogatás megítélése kormányhatározat alapján történt, és az erről szóló értesítés megjelent a Hivatalos Közlönyben is. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke azt is hozzátette, hogy joggal várhatná el a magyar református egyház, hogy a kormányhoz közel álló lap együttérzéssel és nem kárörvendően viszonyuljon ahhoz a botrányos körülményhez, hogy a református világtalálkozón nagyfokú visszautasítás mutatkozott a nyugati egyházak részéről a kisebbség és a kommunizmus kérdésében. "Úgy érzem, hogy olyan féle támadások kereszttűzébe kerültem, mint Duray Miklós a megelőző hónapokban. Én nem szeretnék hadakozni ezzel a kormánnyal, nem szeretném az amúgy is sokat emlegetett árkokat tovább ásni" -- tette hozzá Tőkés.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS