Módosítanák a vagyonbevallási törvényt
2002. augusztus 29. 09:49, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47A kormány a vagyonnyilatkozatok közzétételére vonatkozó törvényt szándékozik módosítani az elkövetkezendő időszakban -- jelentette ki a kormány főtitkárságáért felelős miniszter. Elmondta, az iratot a bulgár törvény mintájára módosítanák, és a parlament lesz az, aki a végső formát jóváhagyja. A bulgár előírás ugyanis arra kötelezi a tisztségviselőket és a közhivatalnokokat, hogy ingatlanjaikról, a birtokukban levő területekről, és a tízezer dinárnál nagyobb pénzösszegeikről tegyenek jelentést, és azt a Számvevőszék elnökének adják át. Az iratot saját kérésre az állami hatóságok, az illetékes hivatalok megbízottjai, valamint a tömegkommunikáció vezető személyei tekinthetik meg. Úgy tartják, ilyen módon nyilvános lesz a vagyonnyilatkozat, viszont elkerülhető annak a Hivatalos Közlönyben való megjelentetése. (mediafax)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak