Csak két romániai hírtévén lesznek este exit poll felmérési eredmények
2007. november 25. 16:23, utolsó frissítés: 16:23
Csak két hazai hírtévé rendelt közvélemény-kutatóktól az EP-választások, illetve az egyéni választókerületes népszavazás eredményeit előrejelző exit-poll felmérést közvéleménykutató irodáktól. A Realitatea hírtévé a Közvélemény- és Piackutató Irodát (CSOP) bízta meg a felméréssel, a konkurens adó, az Antena3 a CCSB nevű intézettel szerződött.
Az exit poll kutatások eredményeit rögtön a 21 órai urnazárás után nyilvánosságra hozzák.
Az exit poll felmérés lényege, hogy a közvéleménykutatók néhány száz, az egész ország társadalmi összetételét reprezentáló szavazókörzetben kérdezik meg a választókat, hogy kire vagy mire szavaztak. Az interjúk azután zajlanak, miután az alany elhagyja a szavazóhelyiséget. A kérdezőbiztosok az illetők társadalmi helyzetére is rákérdeznek.
Több közvéleménykutató iroda képviselője úgy nyilatkozott a Hotnews hírportálnak, hogy pártok azért nem rendeltek náluk külön felméréseket, mert érzékelik, hogy a lakosság nem igazán érdeklődik sem az EP-választások, sem a választókerületes népszavazás iránt. A másik ok az volt, hogy a pártok is a hírtévékben ingyenesen bemutatott mérésekre bazíroznak – nyilatkozta az IMAS kutatóintézet illetékese, Doru Petruţi. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak