Ideiglenesen beszüntetheti szolgáltatásait januárban a Román Posta
2007. november 28. 11:16, utolsó frissítés: 11:18
Három-négy napra felfüggesztheti szolgáltatásait a Román Posta (PR) januárban, amennyiben a kormány nem tárgyalja újra a postások kiszállásaiért járó díjakat.
Az Országos Szakszervezeti Szövetség a nyugdíjak kézbesítéséért járó javadalmazási rendszerrel elégedetlen. Elsősorban azt kifogásolják, hogy a postások csak a felét kapják a kiszállásért járó összegnek, és a fejlesztésekre is kevesebb pénzt szán a kormány. (erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak