Nyilvánosságra hozta besúgói nevét Tőkés
2007. december 10. 14:50, utolsó frissítés: 14:50
Rendszerváltás előtti besúgóinak nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László református püspök. A Krónika és a Szabadság szerint Bányai Ferenc rettegi, désaknai, majd újszentesi lelkész 1983–1989 között jelentett az egyházfőről. Emellett a kolozsvári, de jelenleg Budapesten élő Bartha Tibor ortopéd főorvos is jelentéseket írt a kommunista hatalmat kiszolgáló Securitaténak.
A Tőkés-dossziékból előkerült szekus jelentések szerint Bartha Tibor – a püspök testvérének, Tőkés Eszternek az egykori férje – rendszeresen besúgta apósát, Tőkés István püspökhelyettest, feleségét, valamint sógorát, Tőkés Lászlót is. Tőkés László veszélyesnek tartja, hogy a szekus múlttal rendelkező közszereplőket, lelkészeket továbbra is megtűrik a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben.
A püspök közlése szerint az egykori román titkosszolgálattal együttműködő egyházi alkalmazottak sorsáról az egyházkerület közgyűlése fog dönteni a közeljövőben.
A Krónikának nyilatkozó Bányai Ferenc nem tagadta, hogy jelentéseket írt a Securitaténak. Féltem, és beszélnem kellett, hiszen engem is megfélemlítettek, mint sok más közéleti munkát végző személyt – nyilatkozta a lapnak a lelkész.
Tőkés korábban már azonosította az egykori besúgók közül Gálfy Zoltán nyugalmazott kolozsvári teológiatanárt. (mti, krónika, szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak