RMDSZ-PSD találkozó: "süketek párbeszéde"
2002. szeptember 03. 11:40, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47Az RMDSZ a Szociáldemokrata Párttal (PSD) folytatott tegnapi megbeszélésén továbbra is ragaszkodott az alkotmánymódosítással kapcsolatos követelményeihez. Kérésük főként az anyanyelvhasználat kibővítésére (a bírói hatóságokon, a nem központilag irányított intézményekben és a helyi közigazgatásban), valamint az alkotmány első cikkelyének módosítására vonatkozott. A kormánypárt azonban továbbra sem ért egyet az RMDSZ követeléseivel. Szerintük az alkotmány ezen cikkelyeit csak akkor kell módosítani, ha az ország lakosságának legalább ötven százaléka ezt kívánja. A párt alelnöke, Victor Hrebenciuc szerint a tárgyalás a süketek párbeszédéhez hasonlítható, hiszen mindkét szervezet ragaszkodik eredeti elképzeléséhez. Egyébként pedig elhamarkodottnak tartja az első cikkely módosítását lévén, hogy az ország még nem tagja az Európai Uniónak. Az RMDSZ elnöke, Markó Béla is időszerűtlennek tartotta az alkotmánymódosításra vonatkozoó vitát, szerinte ugyanis fontosabb a NATO-csatlakozás és a költségvetési tervezet előkészítése. A két párt vezetősége ugyanakkor azt nyilatkozta, a jövő hét folyamán valószínűleg a Kolozs- és Beszterce megyei szervezetek is aláírják az együttműködési szerződést. (mediafax)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak