Csökkentené a regisztrációs adót, növelné a beiratható autók korát a kormány
2007. december 18. 13:13, utolsó frissítés: 13:13
Csökkentené a regisztrációs adót a kormány – jelentette be Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő tegnap a képviselőház plénuma előtt, a regisztrációs illeték kérdéséről szóló politikai vita során. A csökkentés akár 90 százalékos is lehet, attól függően, hogy milyen idős a bejegyezni kívánt gépkocsi – írja a Krónika.
A kabinet ugyanakkor 20 évben szabta meg a járművek korát, az előzőleg megállapított tíz helyett. A módosítások értelmében az illeték összege a jármű korának növekedésével egyenes arányban nő. Emellett külön előírásba foglalják azt, hogy az adófizető panaszt emelhet az illeték mértéke miatt, bár erre most is lehetőség van az általános törvénykezés értelmében. Az adófizető ugyanakkor visszaigényelheti a maradványértéket, ha más államban ad túl a járművön. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak