Csont nélkül átment az egészségügyi tárca költségvetése
2007. december 19. 15:46, utolsó frissítés: 15:46
141 igen szavazattal 3 nem és 89 tartózkodás mellett elfogadta a parlament együttes ülése az egészségügyi minisztérium 2008-ra szóló költségvetését.
A szenátorok és képviselők abban a formában fogadták el a minisztérium büdzséjét, ahogy a két hát költségvetési bizottsága jónak látta. Így a költségvetésbe nem került bele az a mintegy 50 módosító javaslat, melyeket a szakbizottságok elutasítottak.
Az állami költségvetés részletes vitája szerda délelőtt kezdődött meg a parlamentben egyórás késéssel. A T. Házban névsorolvasást tartottak, mert egy független képviselő azt vélelmezte, hogy ahhoz képest, hogy a Olteanu házelnök 253 szenátort és képviselőt jelenlétéről számolt be, csak 70-en vannak a teremben. (mfax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak