Eltörölte a beutazási vízumot a román állampolgárok számára Izrael
2008. január 10. 14:41, utolsó frissítés: 14:41
Eltörölte tegnap az izraeli törvényhozás egyik bizottsága a beutazási vízumot román állampolgárok számára – tájékoztat erről a Mediafax a Radio România Actualităţi rádióra hivatkozva.
A döntést azt követően hozták meg, hogy Románia is Európai Uniós tagállam, európai állampolgároknak pedig vízum nélkül látogathatnak Izraelbe. A rendelkezés a hivatalos közlönyben való közlése után lép érvénybe, három hónapig egyelőre csak ideiglenesen. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak